Miért?
Egyes történések és események közti oksági összefüggést a gyermek már igen korán, egy éves kora előtt is felismer és megért, de ezekről három éves kora körül kezd beszélni. Ilyenkor hangzik el leggyakrabban az események okát firtató “miért?” kérdés. Ezt szoktuk miért-korszaknak is nevezni.
Ez a szokásunk, akárcsak a tudás éhségünk később is megmarad, sőt, még éhesebbé válhatunk a valós összefüggések megértésére. Így magunktól, és másoktól is gyakran kérdezzük: miért? Miért tetted ezt, miért nem tetted azt, stb. Jó esetben kapunk is rá választ, de az a válasz már lehető legkisebb százalékban lesz a valós miért, sokkal inkább önigazolást, racionalizálást, mellébeszélést, visszakérdezést, vagy akár viszont vádaskodást fog eredményezni.
Ha megkérdezed valakitől hogy miért vert át, akkor egy kitérő válasz esetén vagy elkezded esélytelenül győzködni arról, hogy ez nem indok arra hogy átverjen, vagy elfogadod ezt a magyarázatot, de akkor saját magaddal kell meg hasonulnod, hiszen magadban tudod, hogy ez nem a valós miért.
Amennyiben tovább megyünk ezen a gondolatmeneten, akkor viszont azt is látnunk kell, hogy minden miértre van egy válasz, akár valós akár nem. És minden válaszra van egy következő kérdés, akár jó az a válsz, akár nem. Aztán erre megint van egy válasz.
A kérdések és a válaszok, azaz a szavak ugyan mindig rámutatnak valamire, de mégsem azok, mint amire rámutatnak. Erre jó példa lehet az ember természetes állapota, maga a lét. A jelenben vagyok. A vagyok. Ebben az állapotban pedig már szinte szükségtelen feltenni a miért kérdést, mert a valós miértek maguktól megmutatkoznak, nem is nagyon kell oknyomozást végeznünk.
Pilát Gábor
Kedves Gábor!
Egymás motivációjának, döntéseinek a megismerése tényleg nagyon jó lenne. Kérdezünk, érdeklődünk, kommunikálunk felnőtt módon. Ezzel minden rendben is van. A családban, otthon a gyerekeinkkel működik még a legjobban és a legőszintébben a kommunikáció szerintem. Mert erős családi kötődés van, tényleg rálátásunk van a dolgokra. A miértekre őszinte válasz érkezik. Tovább megyek a kommunikációs színtereknél. A baráti társasággal is még jól működik a kommunikáció, a visszacsatolás. Mert nyilván hasonló az értékrendünk, az érdeklődésünk, a barátainkat mi választjuk. Egy pozitív, elfogadó hozzáállás van, amivel kötődünk a barátainkhoz. Egyre tágabb szintet nézve, például a rokonságnál vagy a munkahelyi kapcsolatoknál már egészen más a helyzet a kommunikációval. Például: hiába tesszük fel a kérdéseket teszem azt a munkahelyünkön, a válaszok nagyrészt nem tárják fel a valódi okokat. Mert minél többen vesznek részt egy kommunikációs színtéren, annál nagyobb a kommunikációs zavar előfordulása. Magyarán: a jéghegy csúcsát látjuk csak, a mélyben lejátszódó történéseket már nem. Megpróbáljuk azonban kikövetkeztetni azt, amit nem tudunk, amire nem kapunk választ. Mert ilyenek vagyunk…??
Üdvözlettel: Marianna
A miért kérdés csapda. Felesleges is feltenni, ahogy szerintem fent is leírtad, Gábor. A miértekre a válaszok gyakran később, váratlanul jönnek egy nagy homlokon csapós aha-felismeréssel egy időben. Sokkal célravezetőbb kérdéseket is feltehetünk, és leginkább magunknak, az univerzumnak érdemes kimondani, de nem nekiállni azonnal megválaszolni őket – mert abból csak agyalás lesz, és még bekapcsolhat az ego is – hanem csak hagyni dolgozni magát a kérdést, és a válaszok sokkal előbb, villámcsapás szerűen jönnek magától az élettől a lehető legváltozatosabb szcenáriókkal, amelyeket sokszor el sem tudunk képzelni, de annyira logikusak, egyszerűek, és magától értetődőek, mégis kreatívak, humorosak, hogy ha kellő nyitottsággal, el- és befogadással fordulunk feléjük, a miértek lényegüket vesztik.