5 11, 2017

A szeretetkurva és az elnyomó

By | 2017-11-05T17:41:11+00:00 November 5th, 2017|Uncategorized|0 Comments

A Nő nem egy trófea-állat

Talán nincs is olyan Nő ezen a földkerekségen aki szívesen venné, ha a trófea-állat jelzővel illetnék. Ezzel szemben nagyon sokan azt a viselkedésmintát követik, ami a férfiakat arra készteti, hogy meghódítás helyett levadásszák őket.

Nekünk európaiként, első látásra nehéz különbséget tennünk a kínaiak között, férfiként pedig egyre nehezebb különbséget tenni az átlag nők közt. Szándékosan nem Nőt írtam. Mert egy Nő sosem lép be zsoldosként a lájkvadász, csücsöri-szelfis, egyenszerkós klón hadseregbe. Megtalálja magában azt az egyediséget, azt az egyéniséget, amire építeni lehet, és ezt az életkori sajàtosságok mentén megéli.

20 évesen az ártatlan szépségével, 30 évesen már a felszínre tört intellektussal és érzelmi intelligenciával, 40 évesen igazi érett Nőként, sok megéléssel, akár egy válás után, anyaként, és bizony 60 évesen is, amikor nem akar kibotoxolni egyetlen ráncot sem, csak hagyja, hogy azokon keresztül is felszínre törhessen a belülről fakadó szépsége.

Nem minden férfi fogja értékeli azt a Nőt aki így tesz, de ők se maradnak feladat nélkül. Nekik megmagad a lehetőség, hogy trófea-állatot vadásszanak maguknak. Olyan nőt, aki ha kémiai elem lenne, kitünően olvadna össze az arannyal és mindenféle drágakövekkel. A kémiai elemeknek ugyanis van egy olyan tulajdonsága, hogy nem szerelemből egyesülnek.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

Tabuk nélkül a párkapcsolatról, nem kötelezően már a 3. ember olvassa a könyvedet rajtam kívül! Barátnő, Anyu, Férj! Ez azért csak jelent valamit! Anyu kb. 10 oldalanként haladt, azt mondta közben gondolkodik, emészti!
Köszönettel,
Edit

http://pilatgaborwebaruhaz.hu/spd/001/Tabuk-nelkul-a-parkapcsolatrol-konyv

Egy film a szerelemről, barátságról, elengedésről, őszinteségről, halálról, egyszóval az ÉLETRŐL‼️
Ajánlom Nektek Szeretettel!❤️🤗☝️

https://youtu.be/oDs3MbaAZV0

Pilát Gábor

Boldogtalanságra ítélve?

A becsületes embernek nem az a fő jellemzője hogy, becsülettel tűri hogy, belerúgjanak, és az elnyomás hatására végül olyan anyagtalan és csendes legyen mint az árnyék.

Csak azért mert a szüleid is boldogtalanok voltak és mégis együtt maradtak, nem azt jelenti hogy most rajtad a sor. Az ellenkezőjét se kell kényszeresen bebizonyítani, mert akkor úgy jársz mint a gyerek, aki zenész szeretett volna lenni, de a tehetség vagy a kitartás hiánya miatt nem lett az. Aztán kritikus lett, mert kénytelen volt megkritizálni azt, amivé ő nem válhatott.

Amikor az emberből hiányzik a mindennapok bölcsessége, akkor a gyalázkodás lesz a műfaja. Sőt, amennyiben ezt hivatásszerűen sem nem tudja megélni, akkor kénytelen becsempészni ezt a hozzáállást a magánéletébe és a párkapcsolatába. Te pedig nemcsak azt döntheted el, hogy “zenész” leszel vagy kritikus, hanem azt is, hogy melyikkel akarsz együtt élni.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

29 10, 2017

Kilépés az elnyomásából

By | 2017-10-29T17:19:17+00:00 October 29th, 2017|Uncategorized|0 Comments



Olcsó férfi, olcsó nő…

Amikor lecsökken valakinek a bevétele, a drága dolgok helyett pénztárca kímélőbbeket vesz magának. Olyankor esetleg eladja az autóját, lakását, és kisebbet, használtabbat vásárol, magyarul olcsóbbat. Időnként a párkapcsolatokban is hasonló folyamat figyelhető meg. Ha valaki már nem tud szeretni, és mégis benne marad a kapcsolatban, akkor egyre kevésbé fog megbecsülni. Ha nem tud megbecsülni, akkor olyan lelkesen fog megcsalni egy “olcsóbbal”, mintha csak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatná a hűtlenséget is, és nemcsak az esetlegesen bekapott fertőzések kezelését. A korábbi elvárása magával szemben a hűség volt, tehát az illető először magával szemben adta alább az elvárásait. Ez általában itt nem áll meg, és a választott partnerei is egyre olcsóbbak lesznek. Először tehát pazarol, aztán pótol. Majd a pótlást is elpazarolja.
Pilát Gábor
#tabuknelkul

A pillanat élménye

Amikor egy érzést szavakba öntesz, akkor az élményedet igyekszel az elme keretei köze szorítani. Gyakran kevés sikerrel kecsegtet a mutatvány, mert a szavak jó esetben is csak irányt tudnak adni, mint az útjelzőtáblák, és rá tudnak mutatni valamire. A pillanatot át tudod élni, meg tudod tapasztalni, de nem tudod leírni és nem tudod úgy megfogalmazni, hogy más pontosan ugyanazt érezze, amit te éltél át. Ha ezzel elfogadó vagy, néhány kudarcelménytől megkíméled magad.
Pilát Gábor
#tabuknelkul

Olvasom a könyveket, le sem tudom rakni!

Istenem, ha előbb kerülnek a kezembe, annyi mindent másképp tettem volna! A gondolataid, tanácsaid, érthetőek, logikusak, praktikusak és nagy értéke, hogy személyesek, átszőve a saját élettapasztalataiddal. Mindenkinek ajánlom, aki kapcsolatban él, esetleg előtte vagy utána van! Mert néha ott van az orrunk előtt a megoldás kulcsa, de nem látjuk! Kedves Gábor, a könyveid ebben nyújtanak nagy segítséget!
Üdvözlettel,
Klára
http://pilatgaborwebaruhaz.hu/spl/623662/Parkapcsolati-konyvek



Amit senki sem tenne

Időnként az ember a házasságot oly mértékben szent köteléknek tartja, hogy felelősségét kiterjesztve, kötelességének érzi minden téren levenni a terhet a házastársa válláról.
Az egyik ilyen terület a sz-e-x-ualitás. Csak azért, hogy a munka frontján százhúsz százalékban le és túlterhelt párját ne feszítse és terhelje tovább, szeretőt tart, mintegy kímélve társát. Még az elkövetett etikátlanságból és hazugságból fakadó lelkiismeretfurdalást is vállalja. Viccet félretéve, nyilván senki sem tenne ilyet soha. Olyat pedig bizonyossággal nem, hogy ez folytatólagosan elkövetett tett legyen. Az pedig teljességgel lehetetlen, hogy közben a szeretőt hitegeti: “Drágám, ez az utolsó külön töltött karácsonyunk, aztán ígérem lelépek otthonról, és végre elkezdjük a saját és önálló életünket. Csak ketten.” Ha a másik oldalon lennénk szeretőként, ami szintén nem történhet meg, hiszen nem asszisztálnánk más házasságtöréséhez, tehát sosem kaphatnánk ilyen ígéreteket. Persze ha kapnánk, akkor se hinnénk benne. Amennyiben mégis olyan balesetet szenvednénk, hogy kapcsolatban levő lenne az illető, akivel összekeveredünk, és nem állunk meg az egyéjszakás kalandnál, és folyamatosan bűntársa leszünk, majd elhisszük az ígéretet, hogy értünk otthagy csapot-papot, amit egy csodás napon be is vált, majd megjelenik a bőröndjével az ajtónkban… Nos, valószínű soha nem jutna eszünkbe, hogy jó esélyünk van arra, hogy velünk ugyanezt fogja tenni, ha elromlik a kapcsolatunk. És ami még a halálnál is biztosabb, hogy ő ezt soha nem tenné meg velünk.
Pilát Gábor
#tabuknelkul

22 10, 2017

Mekkora a problémád?!

By | 2017-10-22T16:15:09+00:00 October 22nd, 2017|Uncategorized|0 Comments


Megszületett

Közzétettem egy írást “Tudod mi az igazán szexi?” címmel, amire pillanatokon belül 7700 like és sok száz komment érkezett. Ez indította el a gondolatomat, hogy szülessen egy olyan csoport, ahova a csoport tagjai közzé tehetik a gondolataikat a témában. Így született meg “Az Intelligencia Szexi” csoport.

Fontos játékszabály: a szókimondás nem lehetőség, hanem elvárás, a vulgaritás pedig tiltott.

Ha gondolatod, bármilyen mondanivalód van ebben a témában, kérlek ne tartsd vissza!

Üdvözlégy a fedélzeten!
Pilát Gábor

Csatlakozz hozzánk: https://www.facebook.com/groups/127781824530464/

 

Pilát Gábor - Élj

Pilát Gábor – Élj

Szia Gábor. Megvettem az Élj című könyvedet. Ha hamarabb megveszem akkor a volt kapcsolatomban lennék még. De mivel már nincs így, a könyved sok erőt ad nekem a mostani céljaim elérésében, és gyökeresen megváltoztatta a gondolkodásomat! Köszönöm neked!

….jut eszembe, ha ez számit. 4szer olvastam eddig ki, és meg most is volt benne “ahaaa” érzés…

Lőrik József – www.pilatgaborwebaruhaz.hu

A teremtés igazi célja

A vágy önmagában olyan, mint a tér, üres és semleges. Amivel megtöltöd, az határozza meg a minőségét. Lehet jószándékú és nemes, és bizony lehet tiaztességtelen és becstelen is.

A teremtés igazi célja a vágy beteljesítése. És éppen ezért vannak a legnehezebb feladat elé állítva azok az emberek, akik segíteni szeretnének máson, akár családtagról, akár egy szerettünkről, vagy egy idegenről is legyen szó. Ők ugyanis, szintén ezen struktúra szerint működnek, ők szintén a saját vágyaik beteljesítésén dolgoznak, még abban az esetben is ha az nyilvánvalóan zsákutcába tereli őket.

Ha segíteni akarsz nekik, akkor az egyetlen lehetséges út az, ha az ő vágyaikon keresztül teszed. Ha megmutatod nekik, hogy a vágyaik hogyan lehetnek helyesek, így esélyük legyen föléjük emelkedni, és kiszakadni abból az örökös körforgásból, amiben folyamatosan újrateremtik azokat. Pontosabban a vágyak és félelmek világát.

Csak ennyit tehetsz, de ez a legtöbb, amit megtehetsz. A döntés persze az ő kezükben van, amit neked el kell fogadnod, még akkor is, ha most nem abban és nem úgy látod a saját vágyadat beteljesülni.

Pilát Gábor
www.pilatgaborwebaruhaz.hu

Kedves Gábor. Végzetes lépésre szántam el magam.

16 hónapnyi szeretősdi után, végre elszántam magam. 16 hónapnyi hitegetés, és türelemre intés után, azt mondtam elég volt. Ennél én többet érek. Többet érnek az érzelmeim, mint sem várakozzak. Mire is?? Hogy húszon évnyi házasságot majd pont miattam fog borítani?? Biztosan nem. Megkerestem a nejét,és figyelmeztettem, hogy a férjével beszélgessen el, mentsék meg a házasságukat, mert komoly bajok vannak. Az én lelki világom éppen romokba hever, de ez mellékes. Köszönet neked, mert rengeteget olvasgatlak, és bízok magamban, hogy egyszer majd én leszek valakinek a legfontosabb! Köszönöm ha elolvastad. Azt is meg köszönném,ha nyilvánossá tennéd a levelem (név nélkül),hogy minden hasonló helyzetben lévő nő tanuljon belőle. Ne elégedjen meg a 2. hellyel,ha másnál lehet az első is! Köszönöm.

Kedves Miss X!
Kérésednek megfelelően, álljon hát itt tanulságként a leveled. Amennyiben hasonlóságot vélsz felfedezni az “Aki qrvának megy, ne sikítson ha b@sszák” mondás, és a 16 hónap szeretősdi viszonyban elöltött idő között, az valószínűleg csak a véletlen műve. Pedig van hasonlóság. Ugyanis ingoványos alapra nehéz stabil házat építeni.

Barátsággal,
Pilát Gábor
www.pilatgaborwebaruhaz.hu

8 10, 2017

Küzdj meg értem!

By | 2017-10-18T14:20:56+00:00 October 8th, 2017|Uncategorized|0 Comments


Ezért nemcsak írni érdemes, hanem élni is‼️🙏❤️🌈

“Kedves Gábor! Nem zavarni akarlak, csupán köszönetet mondani! Tudom, hogy hihetetlen, nekem is az, de amióta belelapozott a könyvedbe, a férjem is Téged olvas, és sok mindenben megváltozott a véleménye.
Évekig (15) kértem, hogy ne vegetáljon, hanem éljen végre. Ne miattam változtasson azon, ahogy él, hanem saját maga miatt. Én már lemondtam róla, mikor véletlen rátaláltam az Élj című könyvedre. Elmondtam neki, hogy mostmár max. Te segíthetsz rajta. Én befejeztem. Egy idő után jött, és beszélt. Beszélt a gondolatairól, a majdnem 50 éves ember, aki eddigre szinte már néma lett. Mosolygott és viccelődött….mikor megkérdeztem mi ez a változás? Azt felelte…de hát, Pilát Gábort olvasok…ugyanazokat mondja mint te, de ez valahogy mégis más…szóval Köszönöm! Ha a kapcsolatunkat nem is, azt hiszem ezt az embert megmentetted! Elkezdett élni, látni…még talán időben…üdvözlettel…Andrea.”

22228562_1973664699569649_5184292218022914317_n

Könyv: www.pilatgaborwebaruhaz.hu

Amikor fáj a szeretet

Ha úgy érzed, hogy mindenki szeret, akkor tedd le egy kicsit az ezoterikus könyveket.
Hiábavaló próbálkozás is lenne megkapni mindenkinek a szeretetét, de még nagyobb hiba lenne ha magadat nem szeretnéd maximálisan. Nem az önimádatról beszélek, ugyanis az nem az életet élteti, henem a véget sürgeti.
Sok esetben mások szeretete határozza meg a boldogságérzetünket. A boldogság iránti vágy azonban fájdalmat teremt, amikor azt nem kapjuk meg, így a boldogság hamar a fájdalom csírájává válik. A fájdalomtól megfogant és született vágy a fájdalomban keresi a beteljesedést, és minden bizonnyal a fájdalomban is ér véget.
Amikor egy szerző nem hisz az írása igazságában, az olvasók se fognak. Amennyiben valaki nem szereti önmagát, biztosan kevesebbet fog belőle kapni másoktól, meg akkor is, ha erre vágyik.
A világot sem tudod megmenteni, mielőtt magadat megmentenéd, úgyhogy ne legyen kétséged afelől, hogy a szeretet te magad vagy.
Pilát Gábor

Attól, hogy néha valami lé lélecsúszik a torkodon, nem fog megkörnyékezni a tartós boldogság. Amikor az ördög és az angyal békét kötnek benned, akkor inkább van esélyed.
Pilát Gábor

Az ő szerelme segített kijönni a sz@rból

Bemehet valaki egy kaszinóba, de adidg nem játszhat, amíg meg nem győződnek arról, hogy rendelkezik pénzzel.
Egy párkapcsolat esetében viszont nincs arra vonatkozó hiteles kontroll, hogy az illető benne van-e még az előző kapcsolatában, lezárta-e, és elengedte-e azt, és tisztán lép-e a következőbe. Sőt, ha nem, akkor sokkal könnyebbnek tűnik mindezeket megtenni, amennyiben van valaki a háttérben, akinek a szerelme erőt ad a korábbi kötelékek feloldásához. Látszólag. A valóságban és a gyakorlatban azonban minden esetben kalamajkát okoz. Ha másért nem, akkor a rendezetlen alapra való építkezés miatt. Amikor valami csak úgy tűnik mintha az lenne. Mint a bőrutánzat, ami mindig annak is látszik, ami: műanyagnak.
Elég erő van benned is ahhoz, hogy ne a mások, és főleg ne a saját károdra kelljen boldogulnod. A szabadságért kirótt váltságdíj a kapcsolat korrekt lezárása, kiértékelése és elengedése. Megteheted, hogy mindezt túl soknak találod és egy huncut petákot sem fizetsz érte, azaz átugrod ezeket a lépéseket, de akkor később jön a fizetési felszólítás. Arra számlára viszont már az lesz írva: A boldogtalanság ára.

Pilát Gábor

22047837_1969106410025478_1394750121016814970_o

1 10, 2017

Lépj ki a konfortzónádból?!

By | 2017-10-18T14:24:00+00:00 October 1st, 2017|Uncategorized|0 Comments


Tudod mi az igazán szexi?

Az intelligencia, na az szexi. A humorérzék, az is szexi. Az alázat, mely mögött magabiztosság lapul. Vagy amikor egy ember ki meri mutatni az érzéseit, mert rájött, hogy az álarc mögött sötét van és kevés a levegő. A bátorság. Amikor valaki nem az alapján hozza meg a döntéseit, hogy mit szólnak majd az emberek. Amikor egy Nő tud visszafogott lenni, de a szeme villanásából látod, hogy nagyon nem prűd. Aztán ott van a mosoly, amit nem azért kapsz, hogy lenyűgözzenek. És éppen ezért lenyűgöz, mert tudod az nagyon szexi.

Pilát Gábor

A gyerek nem egy idomított állat!

Régóta tanítják, mint a kutyakiképzés alapját, hogy a gazda legyen a falkavezér. De, mitől vezér a falkavezér? Egyáltalán, hogy jön ez a gyerekneveléshez?

Nos, mitől vezér a falkavezér?

Attól, hogy félnek tőle? Sok jel mutat erre: a falkavezér eszik először, útjából kitérnek a többiek, sőt tartanak tőle. Nagyon sokan ezt az egyetlen aspektust emelik ki, és teszik kizárólagossá a kutyakiképzésben. Ők azok, aki „lenyomják” a kutyájukat, akik „megküzdenek” a vezérségért, akik félelemre alapozva büntetéssel nevelnek. Kutyát vagy gyereket, mindegy.

Az állatvilágban mindenki a nyugodt, határozott energiát követi. Az ember az egyetlen faj, melynek tagjai időnként a labilisabb falkavezérek után mennek…

A kutyák világában például az ember az egyetlen falkavezér, aki szereti őket. A természetbeli falkavezérük soha nem jutalmazza meg a viselkedésüket. Soha nem mondja azt, hogy:
„-Nagyon köszönöm, hogy követtetek 100 kilométert”. Ehelyett viszont biztosítja a túlélésüket. Valószínűleg ennél nincs nagyobb szeretet.

Ezt a kutyák is tudják, és tűzön-vízen keresztül hajlandóak a falkavezér után menni. Ők sem az érzelmes, sem a szeretetreméltó vezetőket nem követnék, kizárólag a nyugodt, határozott vezetőket fogadják el. Így van ez az embereknél is.

Szabályok, Fegyelem, és a mindent átfogó Szeretet. Ha ezt nem értjük meg, a természet törvényszerűsége ellen dolgozunk.

A kutya, amelyik csak szeretetet kap, de irányítást nem, labilissá válik. Az embereknél, beleértve a gyerekeket is ez a helyzet. Pusztán a szeretettel kivívhatjuk a bizalmukat, de a tiszteletüket soha. A bizalmat ki lehet érdemelni, de jó irány és példamutatás, a szeretet, a szabályok, és fegyelem hiányában csak tekintélyelvű és megfélemlítő vezetést és oktatást kapunk.

Pilát Gábor

22047837_1969106410025478_1394750121016814970_o

A sírás örök, az indíték változó.

Nagyanyáink még a “Kívánságkosár” alatt bőgték el magukat a meghatottságtól, amikor a kedvenc daluk felcsendült a köztévé kívánós műsorában, szüleink az osztályfőnöki intő után az otthoni retorziótól rettegve, gyerekeink pedig a kielégítetlen vágytól, ha nem kapják meg azonnal a legújabb kütyüt.

Mi meg tisztán látunk minden generációt, az összes problémájával együtt, és az életen kívül hülyére vagyunk képezve mindenből. Szép lakásban élünk, jó ruhákban és klassz autókkal járunk, miközben elégedetlenek vagyunk, és félünk a jövőtől.

Amikor az életben a hiányaidra fókuszálsz, boldogtalan leszel. Inkább azt becsüld meg és azt értékeld amid van. Ha nem így teszel, az élet fog megtanítani arra, hogy értékeld azt, amid volt.

Pilát Gábor

22045879_1969815129954606_8694656914261554789_n

Könyveim és más: www.pilatgaborwebaruhaz.hu

24 09, 2017

Ami végképp kicsinál

By | 2017-10-18T14:26:12+00:00 September 24th, 2017|Uncategorized|0 Comments


Az ő szerelme segített kijönni a szarból

Bemehet valaki egy kaszinóba, de adidg nem játszhat, amíg meg nem győződnek arról, hogy rendelkezik pénzzel.

Egy párkapcsolat esetében viszont nincs arra vonatkozó hiteles kontroll, hogy az illető benne van-e még az előző kapcsolatában, lezárta-e, és elengedte-e azt, és tisztán lép-e a következőbe. Sőt, ha nem, akkor sokkal könnyebbnek tűnik mindezeket megtenni, amennyiben van valaki a háttérben, akinek a szerelme erőt ad a korábbi kötelékek feloldásához. Látszólag. A valóságban és a gyakorlatban azonban minden esetben kalamajkát okoz. Ha másért nem, akkor a rendezetlen alapra való építkezés miatt. Amikor valami csak úgy tűnik mintha az lenne. Mint a bőrutánzat, ami mindig annak is látszik, ami: műanyagnak.

Elég erő van benned is ahhoz, hogy ne a mások, és főleg ne a saját károdra kelljen boldogulnod. A szabadságért kirótt váltságdíj a kapcsolat korrekt lezárása, kiértékelése és elengedése. Megteheted, hogy mindezt túl soknak találod és egy huncut petákot sem fizetsz érte, azaz átugrod ezeket a lépéseket, de akkor később jön a fizetési felszólítás. Arra számlára viszont már az lesz írva: A boldogtalanság ára.

Pilát Gábor

21765307_1967799943489458_6434028818604147446_n

Engedd el, hogy megkaphasd!

A mai napot csak akkor kapod meg teljes egészében, ha elengeded a tegnapot.

Amikor egy ember ragaszkodik egy helyzethez, egy állapothoz, egy személyhez vagy egy tárgyhoz, hidd el, hogy oka van rá. Nyomós oka. Valamiért úgy érzi, hogy segíti az ő túlélését. Ez még egy betegség esetében is így van. Nem vicc, a betegségnek is vannak előnyei. Foglalkoznak velünk, ápolnak minket, kevésbé kell konfrontálódni a környezettel és bizony kisebb mértékben kell felelősséget vállalni saját magunkért.

Attól még, hogy zsákszámra olvassuk a spirituális könyveket az elengedésről, és érezzük is belül ennek az igazságát, nagy valószínűséggel ragaszkodi fogunk a viselt dolgainkhoz. Ragaszkodni fogunk hozzájuk, mert segítenek minket vagy azt hisszük, hogy segítenek minket. Nincs az az ember akiért lemondanánk róluk, hiszen ha megtennénk, akkor azt gondoljuk, hogy az veszélybe sodorhatná a túlélésünket, ezt az áldozatot pedig senkiért nem hozhatjuk meg. Bármit, de ezt nem.

Az egyetlen esélyünk abban van, hogy felismerjük, csak akkor válthatja fel a rosszat a jó, a jót a még jobb, ha képesek és hajlandóak vagyunk az elengedésre. Nincs szükség fájdalmas búcsúra, hiszen van, hogy ugyanazt szeretnénk megkapni, csak egy teljesebb formában, jobb minőségben. Ha ezzel a céllal és szándékkal tesszük, máris könnyebb. Sőt, ez nem is olyan, hogy „két dudás nem fér meg egy csárdában”, hiszen a mi vágyott dudásunk ennél sokkal szégyenlősebb. Ő csak akkor fog színre lépni ha tiszta a terep, így hát egyszerűvé válik a képlet.

Én nagyon sokáig azt hittem, hogy az elengedés veszteséggel jár. Bizonyos értelemben természetesen így is van, de néha megkönnyebbülés elveszíteni dolgokat. Ilyen többek közt a félelem, a harag vagy a neheztelés. Ezeket is csak akkor tudod elveszíteni és megszabadulni tőlük, ha elengeded őket, különben egy láthatatlan pórázzal összekötve rángatod magaddal, bármerre mész a világban.

Ezek az emóciók nem velünk született negatív érzések. Mi magunk szereztük őket. Így elengedni is csak nekünk áll hatalmunkban. Nekünk viszont hatalmunkban áll.

Pilát Gábor

Manapság a mindennapi élet fő jellemzője: ROHANÁS – elmegyünk egymás mellett mert nem figyelünk a másikra …. a jelzéseire … a szavaira … meg sem halljuk a szavakat ….. mert nincs időnk … mert érdektelen és mert mindenki a “saját maga pecsenyéjét sütögeti”.

De vannak és lesznek is kivételek! Amikor az ember apró jelzéseit is észreveszik … és egy- egy privát üzenetben küldött köszönő szavak mögé nézve AJÁNDÉKBA kapok két tiszteletpéldányt, hát Hölgyeim és Uraim ez példaértékű!!!!!!!!!!!!!

Gábor ezúton szeretném megköszönni a figyelmességedet és ezt a csodálatos gesztusodat! Könyveid első részét lassan kiolvasom (mert nem tudom letenni). Ha mondhatok ilyet, kötelező olvasmánnyá tenném! Kétségem sincs afelől hogy a második része még jobb!

NAGYON KÖSZÖNÖM!
Szeretettel: S. Mónika

Pilát Gábor könyvek, cd, termékek: http://pilatgaborwebaruhaz.hu

17800055_1885535588382561_481175588846279364_n

Ne bosszankodj! Nem éri meg egymillió forint érzelmet pazarolni néhány forintnyi bosszúságra.

Az emberek egy része mentális mocsokban él. A gyűlölet, a harag, a rosszindulat, a neheztelés, a bosszúvágy vezérli őket. Ezek az érzések persze nem ártanak annak a személynek, akivel szemben ezt érzik, viszont saját magukat folyamatosan pusztítják.
„Sokan szenvednek rossz egészségi állapot miatt, és nem attól amit esznek, hanem attól ami őket eszi.” A lélek láthatatlan rágcsálói.

A pszichoszomatika kifejezés görög eredetű, a psziché(lélek) és szoma(test), vagyis a lélek, szellem, test egységére utal. Pszichoszomatikus betegségeknek azokat a betegségeket nevezzük, amelyek – bár szervi betegségek-, de kialakulásában rendkívül nagy szerepet játszik a lelkiállapot. Ezt mára már az orvostudomány is nagy mértékben elismeri. A test és a lélek szorosan összefügg egymással, és ha a lélek sérül, az óhatatlanul kihat a testi egészségre is.

Sőt, ez ragályos is! A gyerekek például gyorsabban elkapják a félelmet vagy az aggódást, mint a náthát. Ezek persze akár nátha formájában is jelentkezhetnek.
Gyakran látni olyan gyereket, akire a nátha akkor tör rá, amikor dolgozat van az iskolában. Minthogy ha nem meg a kupleráj, akkor se a bútorokat kell lecserélni, így ebben az esetben sem az iskolát kell bezáratni.

Egyszer egy lelkész ezt javasolta egy embernek, aki gyakran dührohamot kapott:
„Ha a harag és a düh érzése keríti hatalmába, egyszerűen végezzen érzelem-lecsapolást az agyában. Azaz nyissa ki az elméjét, és hagyja, hogy a harag, a düh és a sérelem kiáramoljon. Menjen oda valakihez, akiben bízik és öntse ki a neki, amíg egy csepp sem marad belőle. Aztán felejtse el.” Vagy csak fújd ki, mint a füstöt.

Szeress, szeress!

Legyen ez a legszebb reggel,
Mikor a nap érted kel fel,
Legyél ma boldog, s ne feledd soha,
Légy türelmes, mert jön érted a csoda.

A szeretet ajándékát oly jó kapni,
De nagy bátorság elfogadni.

Hiszen az él és élni akar,
Táplálni kell éjjel, nappal,
Etetni, itatni, gondoskodni róla,
Mert meghal, mint víz nélkül a rózsa.

Ezért azt kívánom Neked,
Hogy szeressenek, s Te szeress, szeress.

Pilát Gábor

20914453_1952486235020829_886859404710940360_n (1)

17 09, 2017

Átok vagy áldás a büszkeség?

By | 2017-10-18T14:27:38+00:00 September 17th, 2017|Uncategorized|0 Comments


Ez egy nyers és vad világ, ahol a gyenge veszít, viszont az erős sem nyer. Legfeljebb látszólag és csak átmenetileg.

Ebben a játéktérben bármit meg lehet tenni. Bármit meg lehet tenni, de mindennek van következménye. El lehet tiporni a másikat, de azzal magadat tipod el, lehet hazudni a másiknak, de azzal magadnak hazudsz. Át lehet verni a másikat, de azzal magadat vered át.

Kár ujjal mutogatni a többiekre addig, amíg saját magunknak is megvannak a restanciáink. Olyanok vagyunk sokszor, mint a vőlegény, akinek a menyasszonyból csak a pi-na kell. Mert többet akarunk kivenni a pénztárcánkból, mint amennyit beletettünk, több elismerésre és szeretetre vágyunk, mint amennyit mi adtunk.

Az erős elfogadja, mi több kiköveteli és kikényszeríti a jót, amikor pedig rajta a sor, óvatosabban bánik az erőforrásaival. A gyenge behódol, leértékeli magát, lesi az erős minden kívánságát, de mindkét esetben kódolt a boldogtalanság és a fejreállás.

A legtöbb ember sajnos már elfogadta az állapotát és azt, hogy „az élet már csak ilyen”, de ennek nem kell szükségszerűen így lennie. Az iránytűd is csak oly mértékben fog megzavarodni az életben, amilyen mértékben azonosulsz a zavarodottsággal és amilyen mértékben eltávolodsz a szeretettől, a jelentől és a hitedtől.

Pilát Gábor

Kedves Gábor, rendbe tette az életem rendesen!

Rendeltem két könyvet Öntől Angliába, és elolvastam már majdnem mind a kettőt.

Ma hajnalban repültem Barcelonába, és még a repülőn is az Ön könyvét olvastam. Köszönettel tartozom önnek ezekért a csodálatos könyvekért!

A pszichológia nyelve van lefordítva a hétköznapi ember számára a könyveiben. Nagy szeretettel ajánlottam már másoknak is!

Minden jót kívánok önnek,aranyba kellene foglalni az írásait. Nagyon szókimondó, lényegretörő minden sora. Egyszóval imádom! Mégegyszer köszönöm és üdvözlöm Barcelonából 

Márti

21742834_1964521030484016_40922037255443285_n

Az élet szeretet, és a szeretet az élet

Háborúban ölni erény, békében a legnagyobb bűn. A cselelkedet lehet jó és lehet rossz, lehet bűnös és lehet magasztos, és még vagy száz féle lehet, de mindig a szeretet vezérli. A vágyat az én szeretete, a tudni akarást az igazság szeretetete. Az ember tettei viszont minden esetben láthatóvá teszi a kötelékeit.

Az élet megtapasztalását ellentétek, és sokszor végletek által szerezzük, hiszen ez a világ ellentétek által teremti és tartja fent magát. A születés értelmezhetetlen lenne halál nélkül, a fény sötétség nélkül, és a jóság a gonoszság nélkül. Meg kell, hogy ismerjük a félelmet, hogy bátrak lehessünk.

Amikor napfény vetődik ránk, akkor elkerülhetetlen, hogy árnyékot vessen a test. Ezzel az árnyékkal nem az a legnagyobb gond, hogy mások elől el akarjuk titkolni, a legnagyobb baj az, hogy magunk elől is. Rá se akarunk nézni, így meg se tudjuk ismerni, ezért kialakul a tőle való félelem. Őszintén szólva ez természetes is, hiszen attól félünk, amit nem ismerünk, amiről csak fél-elemmel, azaz fél tudással rendelkezünk.

Engedd meg, ismerd meg, barátkozz meg az árnyékkal, fogadd el a negatív oldaladat is. Ezzel nem kiszolgálatottá és gyengévé válsz, hanem teljes emberré, aki felelősséggel, szabad akaratából, és már nem félelemből cselekszik.

Pilát Gábor

Biztosan találkoztál már olyan szerelmespárral, akikre a környezetükben szinte mindenki egyöntetűen azt mondta, „Nagyon összeillenek, egymásnak lettek tetemtve!”

Majd telt múlt azt idő, s a rendkívüli együttállásból bizony nem lett semmi. Kiderült, hogy a szerelem önmagában mit sem ér, ha nem párosul egy jó adag tudatossággal, önismerettel, etikával, felelősségvállalással és még néhány olyan dologgal, ami az érzelmeken túl a garancia lenne a jól működő párkapcsolathoz.

Túl sok olyan párkapcsolatot látni, amiről ugyan nem jelenthjük ki, hogy vergődnek vagy a szakadék szélén billegnek, de azt kijelenthjük, hogy messze nem tudták kihozni belőle a maximumot és tartósan megélni azokat az érzéseket amelyek lehetőség szintjén benne voltak. És miért? „Csupán” a szerelmen kívüleső összefüggések ismeretének hiánya miatt.

Létezik egy mondás, amit gyakran emlegetnek a különböző küzdősportokat oktató edzők. TRAIN HARD, FIGHT EASY! – EDZÉL KEMÉNYEN, HARCOLJ KÖNNYEDÉN!

Hiszem, hogy ez az igazság az élet legkülönbözőbb területeire is igaz. A párkapcsolatoktól a gyereknevelésig. Tanulj, gyakorolj sokat és vedd könnyen az akadályokat!

Az elmélet nem elég. A pilótát, a hídépítő mérnököt, a szakácsot nem elég elméletben kiképezni, hanem be kell gyakoroltatni vele a munka elvégzésének módját, a gyakorlati trükköket. Különben a repülők lezuhannak, a hidak összeomlanak, az étterem vendégei pedig ételmérgezéssel kerülnek korházba.

Soha ne érd be azzal, hogy valamit elméletben megtanulsz. Te sem feküdnél egy olyan sebész kése alá, aki csak elméletben tanulta meg a vakbélműtétet, de azt soha nem gyakorolta még. A profizmus sajnos nem valósul meg csupán attól, hogy valaki hangot ad reményeinek. Ezért megszenvednek. Mindenki. Te is. És nem kell templomok lépcsőin térden csúszni a kegyelemért, viszont a szívből jövő hitedre szükséged lesz az úton.

Belül mindenki egy igazi harcos. Te is. “Az igazi harcos pedig nem tökéletes, nem győz mindig….nem sérthetetlen…a jó harcos nagyon is sebezhető. Ez teszi igazán bátorrá…” Téged is.

Pilát Gábor

21742891_1964126123856840_679088744966360291_n

21751756_1964765960459523_4122495295147195272_n

21433204_1964460677156718_9098997220479268971_n

 

10 09, 2017

Hogyan ne változtass az életeden?

By | 2017-10-18T14:31:14+00:00 September 10th, 2017|Uncategorized|0 Comments

Párkapcsolati problémák?

Ló nélkül tiszta az istálló, tartja a mondás. Azonban a négylábú érkeztével elkerülhetetlenül megékrezik a lószar is. Ez akkor azt jelentené, hogy egy párkapcsolatban szükségszerűen vannak problémák?

Igen, határozottan azt jelenti. Azonban a prombéma megjelenésének pillanatában tanusított viselkedésünk alapvetően meghatározza, sőt előrevetíti a folytatást és a megoldásra vonatkozó lehetőségeinket is.

Az első, és legfontosabb dolog tehát annak a felismerése és elfogadása, hogy nem lesz zökkenőmentes az út. Mitől is lenne, hiszen két külön identitású, más és másképp szocializálódott embernek kell sok helyzetben közös nevezőre jutnia, akiknek sok esetben különböző a gondolatviláguk.

Az évezredes tradiciókkal rendelkező harcművészeti iskolák az önuralom és önfegyelem tanítása mellett, nem a támadás elviselésére készítik fel a tanulót, hanem a támadás kivédésére és elhárítására képzik ki. Ez egy nagyon lényeges különbség, amit a párkapcsolati vitáknál ki tudunk, és ki is kell használnunk.

Az élet több területén ott van a legnagyobb zavarodottság, ahol nincsenek játékszabályok, illetve nem tartják be azokat. Így ha már annyit megteszünk, hogy meghozunk néhány “szabályt” a problémák megbeszélére, kibeszélésére, kezelésére vonatkozóan, akármennyire is dedósnak tűnik a dolog, és akármennyire is primitívek a megbeszélt játékszabályok, könnyebb lesz az életünk. Persze csak ha be is tartjuk.

Pilát Gábor

Ajánlom szeretettel!

Az ÉLJ könyvem…

Tabuk nélkül könyvem…

IMG_7732

Néha a csend a legjobb válasz…

Időnként az emberek a zátonyra futott kapcsolataikról panaszkodnak, időnként pedig a kissé kényszeres, csip-csup hódításaikkal dicsekszenek, ami a hirtelen jött euforikus érzés után gyorsan elillan, mint a benzingőz. Még akkor is, amikor az szikrával találkozott, ami egy pillanatra belobbantotta a lángot. Mindkét esetben bekövetkezik a boldogtalanság érzése. Az egyiknél a folyamatos hatáshelyzet miatt, a másiknál meg a csalódottság következtében.

Minthogy nincs jó, vagy rossz döntés, hiszen minden alkalommal a pillanatnyi képességeinknek és tudatállapotunknak megfelelően döntünk, cselekszünk, maradunk benne egy kapcsolatban, vagy éppen lépünk ki belőle, így kijelenthetjük, hogy bármi is töténik, az okkal történik. Azt és ott meg kell éljük.

A szabad akarat nem azt jelenti, hogy mi határozzuk meg a végcélt, hanem azt, hogy kiválaszthatjuk az oda vezető utat, a földúttól a kerülőúton át az autópályáig. Tehát van ráhatásunk az életünkre, viszont csak egyetlen módon. Lecsendesedett elmeállapotban. Ezért szánj időt az elmélkedésre. Ne az agyalásra, mert agyalással még soha nem oldott meg senki semmit. A békés csend állapotáról beszélek. Ebben az állapotban van lehetőséged arra, hogy megkapj minden támogatást. Sőt, még akkor se aggódj, amikor nem látod magad előtt Istent. Nem is láthatod, mert mögötted áll.

Pilát Gábor

21462971_1961792644090188_1501679060339672599_n

3 09, 2017

Csak félbe ne hagyd!

By | 2017-10-18T14:33:01+00:00 September 3rd, 2017|Uncategorized|0 Comments

A gyorsan romló kapcsolat

Néha egy párkapcsolat kísérteties hasonlóságot mutat a gyorséttermi sültkrumplival.

Amikor kiéhezve megrendeled a krumplit pultnál, vágyakozol utána, jó esetben nem az ízfokozók generálta függőség miatt. Esetleg túlvállalva magad azonnal a legnagyobbat kéred, és nem feltétlenül azért, mert akciós. Mert kell. Legfeljebb a maradékot kiszórod a szemétbe, legyen másnak is feladata vele.

Szóval, amikor frissen megkapod, kicsit talán sózod, és azonnal nekiesel. Jól is teszed, mert langyosan már csak kompromisszumokkal fogyasztható, ilyenkor jól jön mellé egy kis cukros üdítő. Csak, hogy rendesen csússzon. Azonban ha túlléped az időkorlátot, ami ebben az esetben nagyjából 10-12 perc, akkor ha csak nem vagy teljesen vak a valósággal kapcsolatban, már bánod, hogy nem az előző napi kaját vetted elő a hűtőből, és fogyasztottad el akár hidegen.

Egy nagy szerencsénk van, amiben egy kapcsolat mégis más. Tudsz érte tenni, hogy életben maradjon. Ha nem teszel, úgy jársz, mint a sültkrumpli. Ha teszel, de csak hellyel-közzel, akkor úgy, mint az autóknál az idővel egyre hanyagabbul vezetett szervizkönyv. Ott ugyan az idővel a pecsétek ritkulnak meg és fogynak el, egy kapcsolat esetében maga a kapcsolat.

Pilát Gábor

21192680_1958809581055161_1973065969944197089_n

Csak lassan a testtel!

Ha belepréseled a lelkedet a testedbe, halandóvá válsz. Ebben az állapotban megkapod az érzékszervi tapasztalatokat, és az sem zavar különösebben, hogy azok rendre átvernek. A szemed azt látja, hogy a föld lapos, és azt érzed, hogy mozdulatlan, de ezt már egy óvodás is tudja, hogy nem igaz.

A másik ilyen csapda, az idő. Egy hosszú repülőút, amikor különböző időzónákon haladsz keresztül, biztosan megzavarja az időérzélkésedet és felborítja a napi szokásos életritmusodat.

Számos kísérlet bizonyítja, hogy az idő értelmezése komoly befolyással bír az életműködésünkre. Az emberen kívül egyetlen élőlény sem tud különbséget tenni január és április, hétfő és péntek között. A különbség csupán a hozzá társított gondolat.

Ez eddig csupán egy érdekes megfigyelés, vagy játék a szavakkal, de ha azt a statisztikát nézzük, hogy a legtöbb ember januárban és hétfőn hal meg, akkor az már nem olyan vidám. A januárt meg lehet indokolni a hideggel, de a hétfőt nehéz lenne.

Mindenki ugyanarra a működési elven járó órára pillant, de a a saját belső időérzéklésük miatt, van akinek gyorsabban haladnak a mutatók, van akinek csak cammognak. Az élettani reakciók természetesen lekövetik ezeket. Amikor a test nem tudja tartani tartani a lépést, akkor egy esetleges szívroham következtében kilép az időből. A gyakran használt “kifutok az időből” kifejezés valósággá, és egyben testi tapasztalattá válik.

Ezek alapján a “lassan járj, tovább érsz” közmondást önkényesen át is írhatnánk: Lassan járj, tovább élsz.

Pilát Gábor

Kávézz veleme :). Kattints ide…

Ajánlatom: Kávézz velem!:)

Ajánlatom: Kávézz velem!:)

27 08, 2017

Ha hallod a lövést, nem te voltál a célpont

By | 2017-10-13T06:25:38+00:00 August 27th, 2017|Uncategorized|0 Comments


Elcsábítottak, sajnálom…

A szeretővé avanzsált emberek nagy része, legyen akár férfi, akár nő, korábban még relax állapotban is idegrángást kapott volna attól a gondolattól, hogy másodhegedűs legyen. Aztán mit hoz a sors, a vágy letérítette az igaz útról.

Mit tegyél, ha esetleg belesodródlál egy ilyen buliba? Menekülj. Hagyd ott az előző nap adott vagy kapott rózsát, az ágyba hozott lattét, és akár hagyd félbe a reggeli együttlétet is. Sok ember életét könnyíted meg ezzel. Leginkább a magadét. Egyszerűen csak öltözz fel és fuss. Sok ember meg is tudja tenni ezt. Biztos Te is meg tudsz nevezni legalább hármat.

Ha küzdelem és versengés nélkül nem tudsz első lenni valakinél, hagyd ott a francba. Ez a mese nem a hétfejű sárkánnyal való küzdelemről szól a királylány kegyeiért.

A hűtlen ember általában nem is új partnert keres, hanem önmagát. És igazából nem is akarja elhagyni jelenlegi partnerét. Leginkább magát szeretné elhagyni. A hűtlen embert, akivé lett.

21150105_1955798428022943_3418367941552028961_n

 

Nehéz a sárból kimászni…😱

Szia Gábor! Nagyon jó látni és érezni, hogy az emberek szinte gyógyulnak a hatásodra! Itt tartom a kezemben a könyved ,amiért csak hála és köszönet! 😇

Sok könyvet olvastam már de ez az egyik legjobb amit a kezemben tartok! Olyan sok érzelem jár át, de tudom, hogy addig amíg a sárban taposok nem találhatom meg önmagam.Az agyam és a lelkem tudja azt, hogy mi a helyes, de nehéz a sárból kimászni.😞

Tudom nagyon sok üzenetet kapsz és ebben mindenféle van. Le a kalappal előtted, hogy ilyen jól és profin teszed amit teszel! Érezni benne a mélységet, a magasságot és a földön állást. Klassz az őszinteséged a humorod😊ami nagyon fontos! A könyved által is több lettem, úgyhogy jöhet a következő, de nem kérdezem meg, hogy melyiket rendeljem, most már tudom!😀

Minden jót Neked és szeretteidnek!🍀🌞😊
Edina