csaba

/csaba

About csaba

This author has not yet filled in any details.
So far csaba has created 30 blog entries.

A házasélet bánata

A házasélet bánata

Ha olyan emberrel mész bele egy párkapcsolatba, akit lehetetlen szeretned, vagy olyat szeretsz, akivel lehetetlen párkapcsolatban élni, gyakran meg fogod élni az “ugyanaz a tánc, csak új partnerrel és más zenére” nyomasztó érzését.

A szerelmes éjszakákat persze házassággal koronázzátok meg, de valahogy a remélt isteni beteljesülés nem jön el, és talán magányosabbnak érzed magad, mint valaha. Ezt az érzést a nem szerető és nem szeretett partner jelenléte csak elmélyíti, és a szeretet nélküli házasságban élő ember választási lehetőségei igencsak leszűkülnek.

Marad a házasságtörés vagy a kétségbeesés. Vagy esetleg a válóperes bíróságnak nevezett furfangos találmány, ahol valamennyi tárgyalt eset vagyonnal vagy gyermekelhelyezéssel kapcsolatos, miközben ez csupán a jogi és adminisztrácós lebonyolítása két, korábban egymásért rajongó ember érzelmi haláltusájának. Persze ki lehetne terjeszteni a bíróság hatáskörét, és létre lehetne hozni egy érzelmeken alapuló szerződéseket betartató törvényszéket, de ettől még a tisztességesen elvált emberek száma nem nőne.

Ma minden második házasságkötés válással ér véget, és a házasság kötelékében megmaradó emberek nagy része boldogtalan a kapcsolatában. Arra természetesen törvényileg nem lehet senkit kényszeríteni, hogy az érzéseit soha el nem múlónak nyilvánítsa ki. Nem is kell, megteszik ezt az emberek maguktól. Ha azonban a házasság egy bizonyos időre szóló “megállapodás” lenne, ami a lejártával meghosszabbítható, akkor lehet, hogy sokkal inkább teremtésben tartanák azt a házastársak. Ez nyilvánvalóan egy vitatott tecnikai szabályozása lenne a házasság intézményének.

Igazából a valós sikert nem annak a megértése eredményezné, hogy egy kapcsolatot egy előre egyeztetett idő elteltével kell megítélni, és dönteni a folytatásról, azaz újjászületésről, vagy a különválásról. Inkább annak a megértése, hogy egy kapcsolatnak minden egyesnap meg kell halnia, és minden egyes nap újjá kell születnie.

Pilát Gábor

Szeress jól!

Miért, lehet rosszul is szeretni?! Igen, lehet.

A szeretet nem csupán egy érzelem és nem csak egy érzés, hanem az ember alapvető létállapota, ami mindig a kifejeződésben nyilvánul meg. És sokszor nem úgy, ahogy szeretnénk.

A tudomány törvényszerűségeit senki nem vonja kétségbe, tanuljuk, ismerjük és használjuk őket. Az életnek is vannak törvényszerűségei csak azokat kevésbé, legfeljebb tapasztalati úton tanuljuk, és időnként még kevésbé használjuk.

Mi mindketten erre tettük fel az életünket: igyekszünk támogatni, és erősíteni az embereket. Nőket, férfiakat, párokat egyaránt.
Ezt tesszük majd a SZERESS JÓL! címet viselő közös előadásunkon is, melyet több város meghatározó helyszínére szeretnénk elvinni.

Ebben a humoros, könnyed és szórakoztató, tabumentes és a végletekig szókimondó előadásban a leggyakrabban előforduló hibák megmutatásán keresztül szeretnénk minél több felismerést okozni, és instant hazavihető, gyakorlati tippeket adni a mindennapokhoz.

Nőkhöz és férfiakhoz szólunk majd, nőként és férfiként, két különböző nézőpontból, egy színpadról. ☯️♀♂

Gyere el, várunk szeretettel! 🤗

Barátsággal,
Gábor & Kata

– – – – – – – – – – – – – –
Belépőjegy: 3.200 Ft
Vagy gyertek párban: 5.300 Ft-ért❣️
– – – – – – – – – – – – – –
Jegyvásárláshoz katt ide:
➡️ https://tixa.hu/tabuknelkulaparkapcsolatrol_symbol

https://pilatgaborwebaruhaz.hu/

Először jársz a Tabuk nélkülön? Itt kezdd el!
By | 2018-02-18T18:12:11+00:00 February 18th, 2018|Uncategorized|0 Comments

A kapcsolatfüggősség

A kapcsolatfüggősség

Szeress jól

Miért, lehet rosszul is szeretni? – Igen, lehet. A szeretet nem csupán egy érzelem és nem csak egy érzés, hanem az ember alapvető létállapota, ami mindig a kifejeződésben nyilvánul meg. És sokszor nem úgy, ahogy szeretnénk. A tudomány törvényszerűségeit senki nem vonja kétségbe, tanuljuk, ismerjük és használjuk őket. Az életnek is vannak törvényszerűségei csak azokat kevésbé, legfeljebb tapasztalati úton tanuljuk, és időnként még kevésbé használjuk. Mi mindketten erre tettük fel az életünket: Igyekszünk támogatni, és erősíteni az embereket. Nőket, férfiakat és párokat egyaránt…tovább…

By | 2018-02-11T11:30:44+00:00 February 11th, 2018|Uncategorized|0 Comments

Ne bosszakondj

Ne bosszankodj

Nem éri meg egymillió forint érzelmet pazarolni néhány forintnyi bosszúságra. Az emberek egy része mentális mocsokban él. A gyűlölet, a harag, a rosszindulat, a neheztelés, a bosszúvágy vezérli őket. Ezek az érzések persze nem ártanak annak a személynek, akivel szemben ezt érzik, viszont saját magukat folyamatosan pusztítják. „Sokan szenvednek rossz egészségi állapot miatt, és nem attól amit esznek, hanem attól ami őket eszi.” A lélek láthatatlan rágcsálói. A pszichoszomatika kifejezés görög eredetű, a psziché(lélek) és szoma(test), vagyis a lélek, szellem, test egységére utal. Pszichoszomatikus betegségeknek azokat a betegségeket nevezzük, amelyek – bár szervi betegségek-, de kialakulásában rendkívül nagy szerepet játszik a lelkiállapot. Ezt mára már az orvostudomány is nagy mértékben elismeri. A test és a lélek szorosan összefügg egymással, és ha a lélek sérül, az óhatatlanul kihat a testi egészségre is. Sőt, ez ragályos is! A gyerekek például gyorsabban elkapják a félelmet vagy az aggódást, mint a náthát. Ezek persze akár nátha formájában is jelentkezhetnek. Gyakran látni olyan gyereket, akire a nátha akkor tör rá, amikor dolgozat van az iskolában. Minthogy ha nem meg a kupleráj, akkor se a bútorokat kell lecserélni, így ebben az esetben sem az iskolát kell bezáratni. Egyszer egy lelkész ezt javasolta egy embernek, aki gyakran dührohamot kapott: „Ha a harag és a düh érzése keríti hatalmába, egyszerűen végezzen érzelem-lecsapolást az agyában. Azaz nyissa ki az elméjét, és hagyja, hogy a harag, a düh és a sérelem kiáramoljon. Menjen oda valakihez, akiben bízik és öntse ki a neki, amíg egy csepp sem marad belőle. Aztán felejtse el.” Vagy csak fújd ki, mint a füstöt.

Pilát Gábor

Először jársz a Tabuk nélkülön? Itt kezdd el!
By | 2018-02-06T10:21:32+00:00 February 6th, 2018|Uncategorized|0 Comments

Vágyom a boldogságra – Tvitamin

Vágyom a boldogságra

A léted tudatosságában nincs vágyakozás, de minden vágyad onnan ered. Persze azzal a különbséggel, hogy a szeretet és jóakarat motiválta vágyak üdvösek és magasztosak, a többi pedig öncélú. Valószínűleg ez a legnagyobb különbség a boldoggá tevés vágya, és a boldoggá válás kényszere között.

Az utóbbinál jó eséllyel futsz bele abba a falba, mint a pénzmotivált ügynök, aki olyat is elad az ügyfelének, amire a másiknak nincs is igazán szüksége. Megteszi, mert az ő elsődleges célja a pénzkereset.

Az “én boldogságra vágyom” szándékába hasonló módon kerül bele az akarás, az elvárás, a követelés, és az erőfeszítés.

Az “adni nagyobb öröm, mint kapni” hangzatos szlogenjét ugyan a boxolók igyekeztek kisajátítani maguknak, de minthogy sem érzést, sem gondolatot nem lehet jogilag levédetni, így senki nem tud majd perbe fogni ha magadévá teszed és kipróbálod.

Pilát Gábor

A könyv a webáruházban megvásárolható…

Békülős sz-e-x

Minthogy az istálló is tiszta amíg nincs benne ló, így a konfliktus helyzet is elkerülhető ha nincs párkapcsolatod. A megoldás azonban nem az, hogy üres istállókat építünk és magányosan éljük az életünket. Az esetleges konfliktusok a párkapcsolatok szükségszerű velejárói, akárcsak a lovardában a lócitrom, de ha jól kezeljük őket, akkor a kapcsolat megerősödött formában élhet tovább.

Az átveszekedett időszak, vagy a közöny csendjében eltelt órák, napok, időnként gumiszalag effektusként működnek, azaz minél tovább tartanak, annál jobban kifeszül a szalag, és annál erősebb lesz a visszarántó erő. Erre talán kibékülős sz-e-x a legjobb példa.

A testiség nélülöző hiánya, mint gumiszalag visszaránt, és az együttlét öröme oldja a feszültséget. A felizgató és egyben megnyugtató érzés is hatalmába kerít, hogy megoldottuk a konfliktust, hiszen nemcsak a lepedőt gyűrtük össze hanem a stresszhelyzetet is. Kapcsolatunk szinte új erőre kapott. A sz-e-x kompenzál minket sértettségünkben, megbántottságunkban, csalódásunkban és dühünkben. Feloldódik a fájdalom, megbocsájtást nyer a hazugság és a csalás.

Persze tüneti kezelésnek önmagában a köhögéscsillapító is megoldás lehet betegség esetén, csak azon nem kell csodálkozni, ha később kórházban köt ki az ember, mert nemhogy nem találtuk meg a betegség valódi okát, még csak nem is kerestük.

Ezért hát ne az ágyban békülj, hanem a kommunikációban, és utána ülj autóba, tövig nyomva a gázpedált.

Pilát Gábor

Szeress jól!

Miért, lehet rosszul is szeretni?
– Igen, lehet.
A szeretet nem csupán egy érzelem és nem csak egy érzés, hanem az ember alapvető létállapota, ami mindig a kifejeződésben nyilvánul meg.

Tudj meg többet, kattints ide…

By | 2018-02-04T17:03:33+00:00 February 4th, 2018|Uncategorized|0 Comments

Ha a hiányaidra fókuszálsz, boldogtalan leszel…

Sose engedd meg a szeretteidnek, hogy megmondják hogyan szeress!

Pilát Gábor

Tabuk nélkül a párkapcsolatról Pilát Gábor előadás-sorozata a Symbolban

Szeress jól!

2018. március 22., 19:00 óra
Symbol Budapest – Live Music Club terem (Budapest, 1036 Bécsi út 56.)

Kapunyitás 18:30

Belépő: 3200 Ft
Páros belépő: 5300 Ft!

Ha a hiányaidra fókuszálsz, boldogtalan leszel…

Amikor a tükörbe nézel, egy boldog arc néz vissza rád? Egyáltalán min múlik, hogy boldog legyél? Valószínűleg nem olyan szahar az életed, mint egy hajléktalannak. Valószínűleg egy egészen csinos lakásban vagy házban élsz, még akkor is ha van rajta hitel. Valószínűleg hatással van rád a nagy tévéden keresztül rád ömlő mocsok és valószínűleg vannak felejthető pillanatok a párkapcsolatodban. Vagy az egész felejthető. Esetleg nincs kapcsolatod és azon keseregsz, hogy nincs.

Talán láttál már olyan embert, akinek a nyaralása 95%-ban pihentető, nyugodt és örömteli volt és mégis két hétig arról az 5% -ról beszélt, arról, ami nem volt jó.

Ha a hiányaidra fókuszálsz, boldogtalan leszel, ezért első lépésben kövess el magad ellen egy merényletet. Dobj magadra egy Szeretetbombát. Nem a rövid ujjú inges, színes nyakkendős, csillogó szemű ügynök hurráoptimizmusáról beszélek, és nem is egy induló párkapcsolat kampányidőszakában megélt lángolásáról. A szeretetről.

Azért szükséges, hogy a szeretetbomba felrobbanjon Benned, és Benned robbanjon fel, mert így mindenre kihatással lesz, ami Veled kapcsolatos, ugyanis nem csak a „szerethető” dolgokat kell elárasztanod szeretettel, hanem mindet. Tudod a sivatagban nem nagy kihívás léböjt kúrát tartani, a tejjel-mézzel folyó Kánaánban annál inkább.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

Most Te is megteheted, mert megérkezett az utánnyomás a nyomdából‼️😍🥁🍾🥂❤️
Köszönöm a türelmét, aki már megrendelte, de várakozásra kényszerült….🤔😕
Barátsággal,
Gábor

www.pilatgaborwebaruhaz.hu

A múlt árnyéka

Néha nem a nagy tragédiák döntik le az embert a lábáról, hanem az apróbb megrázkódtatások, és egy párkapcsolat se törvényszerűen a legádázabb történés miatt fut zátonyra. Azonban minden egyes ilyen esetben a kisebb dolog egy háttérben meghúzódó nagyobbat szimbolizál. A látszólag jelentéktelen mögött meghúzódik egy sokkal jelentősebb fájdalo, egy nagyobb veszteség, vagy kudarc, ami a jelenben aktiválódik.

Amikor például valakinek az értelmi képességét minősíti a párja, akivel egyébként szeretik egymást. Az illető összetörik, és nem is érti, hogy miért roppant meg ennyire a kritika súlya alatt. Nem is az a leértékelés küldte padlóra, ezt könnyedén lerá
zta volna magáról, mint kutya a vizet. Ennek hátterében esetleg az a mondat húzódik meg, amit a saját édesanyja mondott neki, akit szintén nagyon szeretett: “Nagy adománya az életnek, hogy ennyi ésszel áldott meg, mert a szépségedből nem fogsz tudni megélni.”

Most pedig leértékelik az eszét, és úgy érzi, hogy mindenét elvették. A kettő együtt már sok.

Ha a testedet nem kényezteted, nem gyötröd agyon, de elfogadod, hogy múlandó, akkor valószínűleg hosszú ideig fog szolgálni téged. A megélt gyötrelmeiddel hasonló a helyzet. Amennyiben feltárod azokat, rájuk nézel a maguk valójában, és ugyan el nem felejted őket, de nem élteted a figyelmeddel, akkor sok vizet nem fognak zavarni. Talán nem tűnik kis célnak, de csak a nagy célok hozzák elő a benned lakozó erőt és energiát.

Pilát Gábor

 

By | 2018-01-28T16:12:26+00:00 January 28th, 2018|Uncategorized|0 Comments

Szeress jól

Szeress jól‼️

Miért, lehet rosszul is szeretni?! Igen, lehet.

A szeretet nem csupán egy érzelem és nem csak egy érzés, hanem az ember alapvető létállapota, ami mindig a kifejeződésben nyilvánul meg. És sokszor nem úgy, ahogy szeretnénk.

A tudomány törvényszerűségeit senki nem vonja kétségbe, tanuljuk, ismerjük és használjuk őket. Az életnek is vannak törvényszerűségei csak azokat kevésbé, legfeljebb tapasztalati úton tanuljuk, és időnként még kevésbé használjuk.

Mi mindketten erre tettük fel az életünket: igyekszünk támogatni, és erősíteni az embereket. Nőket, férfiakat, párokat egyaránt.
Ezt tesszük majd a SZERESS JÓL! címet viselő közös előadásunkon is, melyet több város meghatározó helyszínére szeretnénk elvinni.

Ebben a humoros, könnyed és szórakoztató, tabumentes és a végletekig szókimondó előadásban a leggyakrabban előforduló hibák megmutatásán keresztül szeretnénk minél több felismerést okozni, és instant hazavihető, gyakorlati tippeket adni a mindennapokhoz.

Nőkhöz és férfiakhoz szólunk majd, nőként és férfiként, két különböző nézőpontból, egy színpadról. ☯️

Gyere el, várunk szeretettel! 🤗

Barátsággal,
Gábor & Kata

– – – – – – – – – – – – – –
Belépőjegy: 3.200 Ft
Vagy gyertek párban: 5.300 Ft-ért❣️
– – – – – – – – – – – – – –
Jegyvásárláshoz katt ide:
➡️ https://tixa.hu/tabuknelkulaparkapcsolatrol_symbol

Kedves Gábor!

Folyamatosan olvasom az írásaidat, amik eddig is sok erőt adtak! Februárban lesz egy éve, hogy kiléptem egy bántalmazással és folyamatos megalázással együtt járó házasságból. Elhagytam a férjem, egy gyerekkel, pénz nélkül, bizonytalan lakhatási körülmények közé költözve.

Jelenleg rendezett anyagi körülmények között élünk, van egy szuper munkám, fiam is beleilleszkedett a suliba, lefogytam 20 kilót és elhagytam a falusi farmeres divatot és elegáns -ruhás divatra váltottam.

Remek, hogy vagy a kétségbe esett emberek számára! Sok sikert kívánok! 😊 szép napot kívánok! 😊 Kriszta

A hiba benned van

A szeretet nem csupán egy érzelem és nem csak egy érzés, hanem az ember alapvető létállapota, ami mindig a kifejeződésben nyilvánul meg. De abban mindig. Az ego azonban képes beárnyékolni a szeretetet. Ilyen amikor szerelmet vallasz és csalsz. Amikor őszinteséget kérsz és te hazudsz. Szavakkal, tettekkel, érzésekkel, szexszel. Sőt, abban az esetben is így van, amikor boldogságra vágysz, de bántó vagy.

A szeretettel lenne hiba? Nem. A hiba benned van. Mert tisztelet nélkül a szerelem is gonosz. Mert szeretet nélkül minden gonosz, még az élet is. Ezért sose bántsd és sose engedd el azt, akiről tudod, hogy sohasem találnád meg újra.

Pilát Gábor

A vad és a vadász

Egy Nő számára sokszor az elköteleződöttségen alapuló, biztonságos kapcsolat a cél, ami a kapcsolat révbe érésével egyidőben a végállomást is jelenti. A férfi is beírhatja ezt a célt a navigációba, de neki gyakrabban az oda vezető úton megélt kalandok jelentik az örömöt. Amikor menet közben meg kell küzdeni a hétfejű sárkánnyal, hogy elnyerje a királylány kegyeit.

Mint a hétvégi horgászat a haverokkal. Amikor az amúgy igényes, már-már piperkőc pasik, képesek egy nyavajás hálózsákban aludni a vízparton, konzervből és zacskóból táplálkozni, miközben szétmarcangolják őket a vérszívó szúnyogok. És miért? Természetesen a zsákmányért. Azért a zsákmányért, ami nem tudna olyan akciós lenni a halpiacon, hogy megvegye, és ha a párja vinné haza, akkor több mint 100 kifogása lenne, hogy miért ne neki kelljen megpucolni a dögöket.

Jó esetben ugyanez a mechanizmus működik a Nő meghódításának esetében is. A jó eset arra értendő, amikor a férfi még nem kurvult el annyira, hogy már nem képes a vadászatra. Tehát amikor a Nő tálcán kínálja magát, vagy esetleg magára ölti a horgász-vadász szerelést, az olyan, mintha egy tele kádnyi halat öntene a pasi hálószobájának ajtaja elé.

Ez természetesen nem kizárólag a “zsákmány” megszerzésének erejéig igaz, hanem a későbbiekre is. Egy férfit begerjeszteni nem nagy ügy. A pasik képesek felizgulni egy női alakot ábrázoló posztertől, de ezt kis túlzással egy izgalmas film, egy bőséges vacsora, vagy egy motoros túra is képes ilyen eredményt produkálni. A kérdés tehát az, hogy a Nő mennyire képes jó értelemben hal és vad lenni, és a férfi mennyire képes nem rossz értelemben horgász és vadász maradni. A hullámok is elválaszthatatlanok a tengertől, így férfinak lenni is a Nőért érdemes, Nőnek pedig a férfiért.

Pilát Gábor

 

By | 2018-01-28T15:50:53+00:00 January 21st, 2018|Uncategorized|0 Comments

Tudnod kell, hogy az érzéseim igazak. Meg akarlak dugni!

Tudnod kell, hogy az érzéseim igazak. Meg akarlak dugni!

A szétválás nagyon szélsőséges érzelmeket és reakciókat válthat ki az emberből. Van, aki magánnyal „bünteti” saját magát, és van aki azonnal mindent be akar pótolni, amit eddig kihagyott. Bizonyítani akar önmagának, hogy vonzónak tűnik mások szemében, bosszút akar állni az őt megcsaló vagy eltaszító partnerén, esetleg meg akarja mutatni, hogy ő most mindent megtehet. Mindezt persze vádaskodások, igazolások, és minden érzelmi elköteleződés nélkül.

Ilyenkor elhiteti magával, hogy VIP tagja lett a tobzódó világ vad forgatagának, és az újdonsült partnerei is az ő segge köre vannak csapágyazva, akiket kénye-kedve szerint használhat, mert ez neki most jár.

Mindez ugyanakkor egy természetes reakció, amit a korábbi kapcsolat korlátozott szabadsága is kiválthat. A párkapcsolat zártabb világában eltöltött idő után a falak leomlanak és rászabadul az emberre a végtelen szabadság érzése, amit akár azonnal posztolni kell. Nem kell, kötelező!

A kapcsolatból kilépettek egyrészt magányosak, másrészt átmenetileg lenyűgözheti őket az „üres emberek-üres szavak” világa is, ami eddig csak a tévéből ömlött rájuk, vagy csak az ablakuk alatt tombolt.

Mindent összevetve, akár a remeték élete, akár a fergeteges bulik világa utáni vágy lesz urrá rajtad, éld meg, csak ne ragadj bele, és ne engedd, hogy belenőjön a valóságodba.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

A hamis énkép

Abban a pillanatban, amikor feláldozod az Énedet az énképed oltárán, csapdába kerülsz.

Az énkép olyan mint egy tudatmódosító szer, hallucinogén. Annak ellenére hogy nem valóságos, mégis gátolja a tisztánlátást, a valós érzelmek megélését, és bizony úgy akadályozza az értelem szabad áramlását is, mint ahogy a testben az érszükület a vér áramlását. Ha nincs bennünk ellenállás, akkor minden könnyen áramlik a testünkön belül és a testünkön kívül is.

Az élet nem helyhez kötött, mindenhol jelen van, mi fókuszáljunk egy bizonyos pontra, és irányítjuk úgy, mint az autónkat a kormány forgatásával.

Ha valamit meg szeretnénk élni, akkor arra rá irányítjuk a figyelmünket, és ezzel megteremtjük azt. És mi van akkor, amikor valamit nem szeretnénk megélni, sőt el akarjuk kerülni? Az elkerülés akarásával ugyanúgy ráirányítjuk a figyelmünket, és ugyanúgy megteremtjük, hiszen a mechanizmus ugyanúgy működik.

“Kezdetben volt az Ige”, olvashatjuk a Bibliában. Itt a görög “logosz” szót fordították “Igének”, azonban ennek van egy másik jelentése is: egy belső gondolat, amely kifejezésre jut szavakkal, vagy más kommunikációs eszközök segítségével. Jelen esetben az irányított figyelem segítségével.

És minthogy minden megnyilvánult dolog először egy képzet volt, legyen az a boldogság vagy a szenvedés képzete, mi tesszük valósággá. És mivel? Természetesen a figyelmünk teremtő erejével.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

Nem az a baj, amikor nyakig ér a szahar, hanem az amikor lötykölik…

A felismerés önmagában mit sem ér, ha nem párosul egy olyan döntéssel, hogy mit fogsz másképp tenni. Ha valaki mindig az út bal oldalán megy haza, az egy szokás. Ha ott minden alkalommal kirabolják, az egy kellemetlen szituáció. Amennyiben ezt felismeri (na jó, ezt nem túl nehéz), az egy hálás állapot, de ha ezután is az út bal oldalán megy haza, ráadásul úgy, hogy meg sem tanulja megvédeni magát, kíséretet sem kér, de még egy féltéglát sem vesz a kezébe, nos, erre mondhatnánk, hogy nincs túl sok valóság alapja panaszkodni, de inkább az a helytálló megfogalmazás, hogy megérdemli.

A jó dolgok reménye sokszor nem sarkall cselekvésre, legfeljebb egy vágyat képes kialakítani. Úgy tűnik, hogy a nemkívánatos és kényelmetlen történésekre óhatatlanul szükség van, hogy döntésekre és tettekre késztessék az embert.

És mi van akkor, ha a „rossz” dolgok sem visznek a tettek mezejére?
A válasz talán túl egyszerű és túl kézenfekvő és túl „fájdalmas” ahhoz, hogy ránézzünk, pedig nem bonyolultabb, mint egy pofon. Még mindig a komfortzónádon belül vagy és még mindig nem elég rossz a helyzet.

Tehát, ha a felismerésed már megjött, de te csak félkábán és bénultan azt motyogod magadban, hogy „Ez így nem mehet tovább, most már döntenem és változtatom kell…”, viszont nem teszel semmit, akkor nyugodtan konstatálhatod, nyakig ér a szahar, de még sajnos nem lötykölik.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

By | 2018-01-14T17:11:56+00:00 January 14th, 2018|Uncategorized|0 Comments

Önismeret

Önismeret

Az önismeret nem egy átruházható tulajdonság. Amennyiben viszont megszerzed és hű vagy magadhoz, nem félsz többet a valóságtól. Nincs szükséged semmire a magadba vezető úton, nemhogy könyvekere, még szavakra sem. A szavak ugyanis sosem tudják közvetíteni és leírni a valóságot, azt meg kell élned. Olyan hitre sem vagy rászorulva, ami eredményeket vár el.

A belső motivációd a fontos, nem a módszer. Bármit is teszel és bárhogy is teszed, ha azt a megismerés és az igazság érdekében teszed, akkor az a megismerés és az igazság felé visz.

Amennyiben az élet élvezetét tűzöd ki célként magad elé, és kitartóan dolgozol érte, meg fogod kapni. Azzal viszont számolnod kell a világ dualitásából fakadóan, hogy szenvedés is jár mellé. Ezért jobban jársz ha nem élvezni akarod az életet, hanem megtapasztalni és megélni. Ehhez az elején kell ugyan egy kis bátorság, de tudnod kell, hogy ami ebben visszatarthat, az csupán a félelemből fakadó bizonytalanság.

Amíg a test marad az elsődleges tényező, addig az elme másodlagos lesz, és az azon túli birodalom láthtatlan marad. Első lépésben hát tanulj meg hallgatni. Ebben a csendben könnyen megérted a kapcsolatot a szó, és annak jelentése között, és azt, hogy az Élet és Te egyek vagytok.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

Változz belülről!

Jó segged nem a zumbától lesz, hanem a guggolástól, de ettől még mindkettőnek megvan a maga célja. Sőt, ha izomlázat érzel másnap a fenekedben, az nem azt jelenti, hogy nekidőltél egy “glory hole”-nak az éjjel.

Társat sem nem attól találsz magadnak, hogy tökéletesen exponált képeket teszel fel magadról a társkereső oldalra, hanem attól, hogy jó állapotba hozod magad, így bevonzva a megfelelő társat magadnak. 
10-ből 7 ember nem olyan boldog, mint lehetne, így talán a boldogtalanság a leggyakoribb tudatállapot a világon. A boldogtalanságot okozó összetevők egy részét persze tálcán kapjuk, tehát gyártják nekünk, de nagyobbik felét mi gyártjuk saját magunknak, mintha lenne egy saját tulajdonú boldogtalanság gyárunk.

Ahhoz, hogy ebből kilépjünk, először le kell cserélnünk a gyárunk termékét a boldogságra, és át is kell neveznünk a gyárat, boldogság gyárra. Mondhatnánk azt, hogy ebben nincs sok újdonság, hiszen mindenki tudja, hogy a boldog gondolatok boldog tudatállapotot eredményeznek, az optimista hozzáállás és pozitív kommunikáció pedig boldog gondolatokat. Az igazság az, hogy tényleg nincs benne sok újdonság, mert csak és kizárólag újdonság van benne, főleg akkor ha még úgy igazából és tiszta szívedből ki sem próbáltad.

Azt mondta egy bölcs ember, hogy
1. Tartsd a szíved távol a gyűlölettől, az elmédet az aggogalomtól
2. Élj egyszerűen, számíts kevésre, adj sokat.
3. Felejtsd el önmagad, gondolj másokra.
4. Viselkedj úgy, ahogy veled szeretnéd, hogy viselkedjenek.
5. Töltsd meg az életed szeretettel és szórd szét, mint a nap a fényt.

A békés gondolatok békés kommunikációt eredményeznek, de ne feledd, hogy fordítva is így működik, sőt. A pozitív kommunikáció pozitív gondolatokat indít el, és az életed csak akkor változik meg, amikor te is változol.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

“Józsi” 10 éve félrekefél…

Józsi erősen italozó életmódot folytat, verbálisan sűrűn bántalmazza a feleségét és 10 éve szinte folyamatosan csalja. Etikai állapota nagyjából a béka segge alatt van kettővel. Mari, a felesége soha nem tett ilyet. Ő tisztességesen él, nem piál, de még csak flörtökbe sem bocsájtkozott soha. Az ő etikai szintje vajon hol van egy elképzelt skálán? Természetesen magasan, mondhatnánk, hisz nála becsületesebb teremtést még nem hordott a föld a hátán.

Ez így is lenne, ha Marit a „szövegkörnyezetből” kiragadnánk, de minthogy ő is szerves része a valóságnak, ezért az ítélet: Ugyazaz az etikai szintje, mint a férjének. Ott ülnek kéz a kézben a fűben, közel a béka fenekéhez. De MIÉRT?!

A válasz talán túl egyszerűnek és fájdalmasnak tűnik. Mióta tud Mari Józsi „gaztetteiről”? 8 éve. Pont azóta adja a kimondott vagy hallgatólagos beleegyezését a dologhoz, ezzel megnyerve magának az állapotot is.

Ha az életben bármely helyzetet, szituációt és etikai állapotot nem kezelsz, ami hatással van a te életekre, az a fejedre hull, akár tetszik, akár nem. A mondás szerint, „nem az a hülye, aki üti, hanem az, aki állja”, ezért ne legyél elnéző az etikátlansággal szemben, mert nem az a tisztességes ember, aki csendben tűri, hogy belerúgnak.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

By | 2018-01-07T20:11:25+00:00 January 7th, 2018|Uncategorized|0 Comments

A megcsalás

3 hónap kellett ahhoz hogy rájöjjek, egy szociopatával állok szemben…

“Kedves Gábor!
Szeretnèk köszönetet mondani neked! Mindkét könyvedet kiolvastam. Nagyon odafigyeltem minden szavadra. És ennek hatására megfogadtam mindent amit mondtál, tudatosan úgy cselekedtem.

Dióhéjban annyit az én történetemről, hogy egy szakításon vagyok túl. Pár hónapja megismerkedtem egy fèrfival, minden nagyszerű volt, túlságosan is. Körülbelül 3 hónap kellett ahhoz hogy rájöjjek, egy szociopatával állok szemben. Szerencsére elég korán sikerült összeraknom a képet, nem kellett sok idő rá, de szerencsétlenségemre túl kèsőn ahhoz hogy ne szeressek bele. És ez a felismerés nagyon fájdalmas volt, hiszen beleszerettem. Fel tudtam mérni a helyzetet hogy innen menekülni kell, de ez piszok nehèznek bizonyult. Szenvedtem mint egy kutya. De aztán megfogadtam az olvasottakat. Mégpedig azt, hogy érzelemmel nem lehet elengedni. Mindazon túl amit leírtál, tudatosan mondogattam magamban akárhànyszor jöttek az emlékek, érzelmek, hogy NEM! Ő NINCS TÖBBET! NEM RÉSZE MÁR AZ ÉLETEMNEK! És hihetetlen, gyakorlatilag egyik óráról a másikra éreztem a megkönnyebbülést. És ezt tènyleg csak így lehet. Ésszel!

Ez így most leírva nem tűnik olyan brutálnak, de hidd el mèly depresszióban voltam heteken át. Gyakorlatilag bele is betegedtem.
Nagyon hálás vagyok neked, hogy segítettèl így ismeretlenül is! Remélem más is tud erőt meríteni a könyveidből! Tanácsaidat megfogadva kilábalni a szakításból és elengedni azt aki nem hozzánk való, és jól szeretni azt, aki igen.

További sok sikert kívánok a munkádhoz! Üdv: Nóra”

http://pilatgaborwebaruhaz.hu/spl/623662/Parkapcsolati-konyvek


Tudod mi az igazán szexi?

Az intelligencia, az szexi. A humorérzék, az is szexi. Az alázat, mely mögött magabiztosság lapul. Vagy amikor egy ember ki meri mutatni az érzéseit, mert rájött, hogy az álarc mögött sötét van és kevés a levegő. A bátorság. Amikor valaki nem az alapján hozza meg a döntéseit, hogy mit szólnak majd az emberek. Amikor egy Nő tud visszafogott lenni, de a szeme villanásából látod, hogy nagyon nem prűd. Aztán ott van a mosoly, amit nem azért kapsz, hogy lenyűgözzenek. És éppen ezért lenyűgöz, na az tudod, az nagyon szexi.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

Egyszerűen csak egymásba szerettek

A férfinek nem volt luxusautója, nem volt vagyona, nem volt befolyásos pozícióban, és kigyúrt teste sem volt. A nő nem a szoliban, csak a szabad ég alatt barnult munka közben, nem csupán cézár-salátát evett, márkás ruhákat sem hordott, és zsebkutyája sem volt a vagyont érő táskájában.

Egyszerűen csak egymásba szerettek, és együtt éltek egy életen át. Igénytelenek lettek volna? Igen. A szó jó és nemes értelmében. Ajándékokban a nélkülözés miatt talán szűkölködtek, de szeretetben, tisztességben, és becsületben talán nem. Talán ezért boldogabbak is voltak.

Pilát Gábor

#tabuknelkul

By | 2017-12-17T17:44:36+00:00 December 17th, 2017|Uncategorized|0 Comments